A KIFOR is részt vett a XXI. MIÉRT Akadémián!

A Kolozsvári Ifjúsági Fórum (KIFOR) aktív résztvevője volt a XXI. Miért Akadémiának, amelynek ezévi mottója "Think Global, Go Local" jelmondat volt. Az esemény 2023-ben Váradon került megrendezésre, és Erdély szerte érkeztek résztvevők.

Az eseményen számos közéleti szereplő vett részt, akik szerteágazó témákat vitattak meg a résztvevőkkel. Ezek közé tartoztak a környezetvédelem fontossága, az oktatásügyi reformok szükségessége, valamint az Európai Unió aktuális kérdései.

Az esemény során nemcsak új ismeretekre tettünk szert, hanem lehetőséget kaptunk a párbeszédre és a tapasztalatcserére is, ami hozzájárult a fiatalok társadalmi és szakmai fejlődéséhez. Annak hála, hogy Erdély különböző pontjairól érkeztek a résztvevők, más- más nézőpontokat tudtak ütköztetni egymással és egy problémát több oldalról is meg tudtunk vizsgálni.