Javában zajlik az Intézmények a zsebünkben! karaván

Örömmel jelentjük be az Intézmények a Zsebünkben! ismeretterjesztő karaván elindulását, amelynek célja, hogy közel 1000 középiskolás diákhoz juttassuk el ezt a kiadványt. A kisokosban részletesen bemutatjuk a közigazgatás intézményeit és a hozzájuk kapcsolódó fogalmakat, oly módon, hogy könnyen érthető legyen mindenki számára. A kiadvány tartalmi részét a Kezdd velünk a karriered! gyakornoki csapata állította össze: szerették volna, hogy a gyakornoki program során meglátogatott intézmények eljussanak a a diákokhoz.

Az Intézmények a Zsebünkben! kisokos kiadvány azt a célt szolgálja, hogy segítséget nyújtson a fiataloknak abban, hogy megértsék az állami intézmények működését, illetve , hogy egyfajta Ariadné- fonal legyen a közigazgatás útvesztőjében.

Nem csupán információkat közlünk, hanem segítünk abban is, hogy a diákok érdeklődéssel forgassák az kisokost. Éppen ezért egy bemutató keretében átjárjuk a főbb fogalmakat, de mindezt úgy, hogy aktívan bevonjuk őket. Mindennapi példákon keresztül mutatjuk be, hogy mi is egy polgármester feladata vagy hogy miképpen születnek a törvények Romániában, de a nemzetközi szintet is érintjük, hiszen kitérünk az Európai Unió működésére is.

A karaván nem a városi iskolák kiváltsága: a vidéki középiskolákba is ellátogatunk, hogy az ottani fiatalok is megértsék, hogy miért is érdemes elmenni szavazni hiszen az állampolgárok által választott tisztviselők később közvetlenül hatással lesznek akár az egész országot érintő döntésekre. A visszajelzések alapján a kezdeményezés hiánypótló, hiszen tanórákon nem biztos, hogy ki tudnak térni ezekre a témákra, a diákok pedig érdeklődéssel fogadják a kisokost és a bemutatót.

A kiadvány online formátumban is elérhető a következő linken: issuu.com