Digitalizáció a közigazgatásban

„Tavaly, mikor elindítottuk az első online köztisztviselőnket a célunk az volt, hogy a lakosok a hét minden napján és bármilyen órában beküldhessék kérdéseiket, elmondhassák panaszaikat az önkormányzatnak. 2018-ban 60 kérést fogadott Antonia, idén már 90 kérésnél tartunk, minden formanyomtatvánnyal megoldható kérést fogad” – mondta el Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármester.

Az alkalmazások területén sokat fejlődött a kolozsvári önkormányzat, az egyik legnépszerűbb a MyCluj, ahol bármilyen bejelentést el lehet küldeni, ami a várossal kapcsolatos, hol van útlezárás, egyszóval mindent olyan problémát, amit az utcákon észlelnek. Ugyanakkor adókat és illetékeket is lehet fizetni. Az egyetlen város Romániában, ahol urbanisztikai engedélyeket lehet kérni online, és az érdekessége, hogy 30 napról 20 napra csökkent ezeknek az engedélyeknek az elbírálása, kibocsátása. Az önkormányzat több esetben is digitálisan segíti a folyamatosan fejlődő várost, így a közszállítási eszközökön online lehet jegyet váltani, a buszok érkezési időpontját ledes táblák jelzik a megállókban, ahogy a parkolóhelyek számát is ilyen táblák jelzik városszerte.

Ingyen WiFi a falvakban

„Amikor értesültünk a WiFi4EU pályázati lehetőségről, nagyon jó ötletnek és kezdeményezésnek találtuk, és tekintve, hogy a községben a telefonhálózat sem a legjobb, így nehéz a mobil internetet használni, úgy döntöttünk, hogy fogunk az alkalmon és benyújtjuk a pályázati kérelmünket.  A pályázatot megnyertük, a következő lépés a kivitelezés, amit már el is kezdtünk, így Körösfőn, Sárvásáron és Nyárszón is van ingyenes WiFi szolgáltatás a kultúrotthonokban, ezt bővíteni fogjuk, olyan közterületeken is lesz ez a szolgáltatása, ami tulajdonképpen csomópont, vagyis sokan megfordulnak az adott helyeken” – ismertette a WiFi4EU pályázat részleteit Lukács Heléna Orsolya, Körösfő menedzsere.

Messze állunk a jól működő digitalizációtól a pályázatok területén

A pályázati platformok működését és ezzel kapcsolatos problémákat Csorba Zsuzsa Emese, a Civitas alapítvány munkatársa részletezte a jelenlévőknek. Megtudtuk vannak jól működő példák és platformok, mint például a Communitas Alapítvány vagy a kolozsvári városházi pályázati platformjai, de sajnos sok esetben csak a látszat kedvéért működnek az online felületek, hisz a fizikai papírleadás is szükséges, ahhoz, hogy egy-egy pályázat elbírálás alá kerüljön.