KIFOR Műhelytábor
Beszámoló
-KIFOR Műhelytábor-
2023 november 10-12 között
megrendezésre került a kolozs megyei fiatalok körében
a már
hagyományossá vált háromnapos Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum Műhelytábora, ahol a
résztvevők fejest ugorhattak a közösségépítés rejtelmeibe, mégpedig Tordán, a
Daiana Residence Panzióban.
A
Műhelytábor célja az volt, hogy a Kolozs megyei fiatalok ismét találkozhassanak
egymással, megoszthassák az elmúlt év tapasztalatait, meséljenek a sikerekről,
nehézségekről, illetve hogy közösen készüljenek fel a 2024-es évre.
A
háromnapos rendezvénysorozaton olyan workshpokra és előadásokra került sor,
ahol középpontban a fiatalok és a közösségük volt, de teret biztosítottunk az
ismerkedésre és az önfejlesztésre is. Sokszor láthatjuk, hogy a
fiatalokban ott van a tenni akarás, de nem mindig tudják merre kell elindulni:
mi ehhez a kezdéshez mutattunk irányt.
Az egész napos programok közé
tartoztak a tagszervezeti bemutatók, beszélgetések tisztségviselőkkel, mint
például Hajdú András, magyaroszági államtitkárhelyettessel, Tasnádi Szilárd,
Kolozs megyei alprefektussal, Szilágyi Dóra, MIÉRT elnökkel, illetve Oláh Emese,
Kolozsvár alpolgármesterével is egyaránt. A fiatalok a beszélgetések folyamán
fejest ugorhattak különböző témák mentén a közösségépítés rejtelmeiben, olyan
nyílt és kötetlen válaszokat kaphattak, amelyekre nem is számítottak, ebből
fakadóan egy új ajtó nyitult előttük.
A komoly beszélgetéseken keresztül, a fiatalok olyan csapatépítő feladatokon vehettek részt, amelyben nemcsak önmaguk felismerését jelentette, hanem a szervezetükét is, amelyek részesei. Mindemellett, olyan mentalitásváltásban lehetett részük, amelyben szó volt az RMDSZ kommunikációjáról a fiatalok felé, mennyire érdeklik őket a politika világa, miért fontos elmenni szavazni, illetve kívácsiak voltunk a fiatalok véleményére a 2024-es választásokat illetően, hogy milyen javaslatokkal jönnének a képviselők számára, mi volna az üzenet, ami jobbá tehetné a sorsukat. Ezek a beszélgetések nemcsak a közös véleménynyílvánításban hozta össze az ifjúságot, hanem azon felül egy tartalmas élményt is biztosított a számukra a megismerkedés útjain keresztül.
A részvétel nyitott és ingyenes
volt bárki számára, azonban regisztrációhoz kötött, illetve a helyek száma
pedig limitált volt. Nagyon sok fiatal kíváncsi volt arra, hogy oxigénpalack
gyanánt mire van szüksége egy csoportnak, milyen szereplői lehetnek egy
közösségnek, ebből fakadóan a hétvége folyamán 45 személy ugrott fejest velünk
együtt a közösségépítés rejtelmeiben.
A műhelytábor lebonyolításában
nagy szerepet játszott a KIFOR lelkes csapata, akik
biztosították, hogy a tartalmas előadások és feladatok mellett, minden program
zökkenőmentesen megvalósuljon.