Az eső sem állította meg a Kolozsvári Majálist
Az időjárás kihívásai ellenére idén is sikeresen zajlott a Kolozsvári Majális, amely egész nap változatos programokkal várta a résztvevőket.
A délelőtti programokat még nem zavarta az eső, így a látogatók nagy számban vehettek részt a szabadtéri tevékenységeken. Különösen népszerűnek bizonyult a lovaglás, a különböző kézműves foglalkozások, valamint a RideEffect ügyességi játékai, amelyek kicsiknek és nagyoknak egyaránt élményt nyújtottak.
Napközben a táncé volt a főszerep. Színpadra lépett a Széki Ifjúsági Néptánccsoport, a Körösfői Riszegvirág Néptánccsoport, a Morzsabogáncs és az Apróbogáncs csoport, de a modern tánc kedvelői is találtak kedvükre való előadást a Dance Fever fellépésének köszönhetően.
A családokat a Tompeti és Barátai gyermekzenekar szórakoztatta, majd a kolozsvári Bozont és a Vakvarjak együttesek, valamint a szintén kolozsvári felfedezett, Kamilla léptek színpadra. Az est zárásáról a Tárkány Művek gondoskodott.
Bár az utolsó koncert idején már esett az eső, ez sem szegte a közönség kedvét: sokan kitartottak a koncert végéig, bizonyítva, hogy a jó hangulatot az időjárás sem tudja elmosni.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt és részese volt az idei Kolozsvári Majálisnak! Jövőre újra találkozunk!


